2014. május 22., csütörtök

Harmadik Fejezet



-Soha?
Tátott szájjal bámulok Theora, aki szégyenlősen elmosolyodik és megrázza a fejét.
-Nem! Nem hiszem el! Biztos, hogy voltál már szerelmes!
Nevetni kezdünk, de ő még mindig a fejét rázza. Theo James még nem volt szerelmes. Nehéz ezt elhinni, amikor annyi nővel lehetett már. Az egyik biztosan mélyen megérintette, nem csak úgy, mint egy olyan barátnő, akivel az újságok miatt járt. Én mindig is azt gondoltam, hogy ha valakivel járok, akkor annak érzelmi háttere is van. Általános iskolában volt egy fiú, aki nagyon akart velem járni, de én mindig nemet mondtam. Ballagáson megkérdezte, hogy miért utasítom vissza mindig, mire én azt válaszoltam, hogy nem szeretem őt. Kinevetett, hogy ő sem azért akar velem járni, mert szeret, hanem mert szép vagyok. Azóta is ugyanezt a filozófiát vallom.
Ericbe beleszerettem. Tudom. Éreztem a bizsergést, mindig vele akartam lenni, megölelni. Mindent megteszek érte. Ha nem ez a szerelem, akkor nem tudom mi az.
Amikor Theora nézek, egy olyan összeszedett 29 éves férfit látok, aki már biztosan volt szerelmes. Egyszerűen lehetetlennek tűnik, hogy ne lett volna az. Minden porcikájából üvölt az, hogy „szeress!”. Barna haja most kócos, tekintete éberebb, mint eddig.
-Mit jelent szerelmesnek lenni?
Látom a tekintetében, hogy komolyan gondolja a kérdést.
-Azt jelenti, hogy… azért a személyért képes lennél ölni is, teljes mértékben megbízol benne. Vele érzed, hogy élsz, hogy egész vagy. A gyomrodban pillangók repkednek, amikor meglátod és libabőrös leszel, amikor hozzád ér.
Lesütöm a szememet, mert eszembe jut, amikor Theo ért hozzám. Libabőrös lettem, megremegett a gyomrom. De ez nem jelenti, hogy szerelmes vagyok. Ugyan! Ericet szeretem, Theot csak vonzónak tartom.
-Neki mindent elmondhatsz… és…
Megakadok.
-És?
-És mindezek mellett a legjobb barátod is…
Eric sosem volt a legjobb barátom és sosem éreztem, hogy egyáltalán a barátjának tartott volna. Elméletileg mindent megosztottunk egymással, de ez hazugság. Én elmeséltem mindent, amiről úgy gondoltam, hogy nem fog kiakadni rajta. De ő, ő semmit sem mesélt. Semmit sem mondott. Mindig mástól kellett vissza hallanom dolgokat. A magyarázata persze mindig az volt, hogy nem tartotta olyan fontosnak, hogy elmondja. A költözésem előtt is már úgy gondoltam, hogy ez már nem ugyanaz, mint az elején. Eltávolodtunk egymástól és már nem tudjuk vissza hozni, ami volt. Talán ezért is volt, olyan könnyű eljönni otthonról és hátra hagyni őt.
-Hát… a bizalmon kívül… a többit nem tapasztaltam. Még egy lány sem fogott meg így…
Kinyitja a száját, mintha ki akarná javítani magát, de aztán becsukja. Végig engem figyel. Remegni kezdek, elpirulok, és a kezemet tördelem. Kezd ez egy kissé kínos lenni.
-Öö… ha gondolod, aludhatsz itt, de felajánlhatom az ágyamat. Majd alszom Macy-ében.
Felállok és keresek valamit, amivel elfoglalhatom magam.
-Jó nekem a kanapé is…
-Aludj csak az ágyamban. Én is nyugodtabban alszom, ha tudom, hogy kényelmes helyen alszol. Ezt kanapé nem éppen az alvásra tervezték. Halványan elmosolyodok, és a szobámba sietek. Lépések közelednek, miközben előveszek egy másik takarót a szekrényből és huzatot húzok rá. Ledobom az enyémet a földre, az újat pedig az ágyra terítem. A párnákkal most nem foglalkozok.
-Parancsolj.
Az ágyra mutatok, mintha egy aukción próbálnám meg eladni. Felnevet, majd közel jön hozzám és két keze közé fogja az arcomat.
-Én…
Kezdek bele, de nem is tudom, mit akarok mondani. Egyrészt nagyon szeretném, ha megcsókolna, de másrészt mind kettőnknek van valakije. És nem kéne elrontani azt, ami már eddig működött.
-Maradhatnánk barátok?
Úgy kérdezi, mint aki kétségbe van esve. Bólintok. Elmosolyodik, majd puszit nyom a homlokomra. Megremeg a gyomrom és egy pillanatra elbizonytalanodok. Barátok? Tényleg ezt akarom?
-Mi lenne, ha holnap befejeznénk a filmet. Nem szép dolog, hogy csak úgy a felénél ki lett kapcsolva.
Mosolyog, de nem engedi el az arcomat. Vigyorgok és bólintok. Magára hagyom a szobámban, és a takarómmal együtt Macy szobájába totyogok.
 

Reggel beosonok a fürdőszobámba, közben megnézem, ahogy Theo alszik. Ajkai elnyíltak, az arca nyugodt. Fiatalabbnak tűnik. Nem tudok betelni az alvó Theo arcával, de muszáj lezuhanyoznom, mielőtt felébred.
Lábujjhegyen bemegyek a fürdőbe és, amilyen halkan csak tudom, becsukom az ajtót és elfordítom a kulcsot. Megnyitom a vizet, levetkőzök és beállok a vízsugár alá. Sampont nyomok a kezembe és a hajamba dörzsölöm. Aztán tusfürdőt nyomok a mosdó szivacsra, és megmosom magam. Mikor végeztem, egy kicsit még állok a meleg víz alatt és áztatom magam. Elzárom a vizet, kilépek és megtörölközöm. A törölközőbe tekerem magam és a hajam, mintha egy turbán lenne a fejemen. Elfordítom a kulcsot és kilépek a szobámba.
-Jesszus!
Felkiáltok, amikor Theo kíváncsi szemeivel találkozok. Elpirulok és az ő az arca is vörös lesz. Egy szál törölközőben állok előtte, kezeimet a mellemhez kapom, mert attól félek, ha még egyszer rá néz, csak úgy leesik rólam. Theo félmeztelenül áll előttem, a felsőteste kidogozott, mind a nyolc kockája látszik. A csípőjéről kissé lóg a farmer. Túlságosan szexin fest. Elfordul, kezeit a szemére tapasztja. A háta izmos, legszívesebben oda mennék és végig simítanék rajta, egészen a csípőjéig. Megrázom a fejemet, gyorsan összeszedek egy bugyit, a melltartómat és a pizsamámmal kivonulok a szobából. Berohanok Macy-ébe és becsukom az ajtót.
A szívem kalapál, majd’ kiugrik a helyéről. Meztelennek éreztem magamat, mintha a szemével átlátna az anyagon. És az, hogy ott állt félmeztelenül, a tökéletesen kidolgozott testével, nem csökkentett a zavaromon. Mind kettőnk zavarán.
Felöltözöm, és a konyhába megyek. Töltök egy kis limonádét magamnak és gyorsan ledöntöm. Kitöltöm a maradékot egy másik pohárba és a pultra teszem. Előveszem a Cheereos-t a szekrényből, és a tejet a hűtőből. Becsukódik a szobám ajtaja, és Theo már a pultnál ül.
-Bocs az előzőért… Kérsz?
Nem nézek rá. Kiöntöm a reggelimet egy kistálba és elő veszek egy kanalat.
-Igen, imádom a Cheereos-t.
Előveszek még egy kistálat és kiöntöm az ő adagját is. Elé teszem a tányért és a kanalat, majd neki látok az enyémnek. Nem ülök le mellé. Kicsit félek, ha mosz közelebb kerülök hozzá egy méternél, akkor nem bírok majd enni.
-Nekem kell bocsánatot kérnem… Tudtam, hogy ki fogsz onnan jönni…
Elnevetem magam, de ez inkább ideges nevetés. Szótlanul eszünk tovább, néha egymásra pillantunk, és egymásra mosolygunk.
-Nincs ma próbád?
Kérdezi, miközben leülünk a kanapéra, hogy befejezzük az Oroszlánkirályt. Megrázom a fejemet.
-Adam már kimenőt adott. Azt mondta, hogy pihenjem ki magam holnapra.
-Hm
Elkezdjük a filmet onnan, ahol abba hagytuk. Én halkan együtt énekelek a mesével, érzem Theo pillantásait.
A délelőttöt filmezéssel és beszélgetéssel töltjük. Theo viccelődik, eljátsza Dart Vadert és Luke Skywalkert egyszerre. Fekszek, és a hasamat fogom a nevetéstől. Nem tudom abba hagyni a nevetést, és Theo sem hagyja abba a szórakoztatásomat. Aztán befut Macy. Megtorpan az ajtóban, amikor meglátja Theot. Szemei elkerekednek, a szája tátva marad. Felnevetek és Theo is mosolyog. Macy magához tér, becsukj az ajtót és ledobja a táskáját. Theo feláll és Macyhez sétál. Udvariasan kezet nyújt.
-Úgy hiszem, még nem ismerjük egymást. Theo James.
-Macy Thompson.
Kezet ráznak. Innen látom, hogy Macy menten elolvad. Úgy néz Theora, mintha most látna először fiút. Csodálom, hogy a nem nyáladzik. Theo visszaül mellém, Macy leül a másik oldalára.
-Szóval… ti ketten…
Kettőnkre mutat és a szemöldökét elvonva néz. Megrázzuk a fejünket.
-Nem!
-Csak barátok vagyunk…
Theo ennél a mondatánál rám néz. Csillog a szeme, rá mosolygok. A szemem sarkából látom, hogy Macy a fejét rázza, ezzel jelezve nekem, hogy nem hiszi el. Megvonom a vállam, amikor Theo éppen Macyre figyel. Tudom, hogy barátnőm látja, és a kezével mutogat. Jobban kezeli a helyzetet, mint gondoltam volna. Aztán fáradságra hivatkozva vissza vonul a szobájába, közben vigyorog. Tudom, hogy amikor meglátja a takarómat az ágyában, meg fog lepődni, de ezt majd később beszéljük meg.
-Mennem kéne. Ruth… így is ki van akadva.
Feláll, kezeit a zsebébe süllyeszti, de nem indul el. Besétálok a szobámba, majd a napszemüvegemmel térek vissza. Mindig is ezt a kicsit hipsteres, uniszex napszemüveget hordtam. Átadom Theonak, felpróbálja és vigyorog.
-Hogy festek?
-Dögösen
Mosolygok. Így is gondolom. Eszméletlenül jól néz ki, és ezt szerintem ő is tudja magáról. Kikísérem.
-Vigyázz magadra
Mondom, mire kacsint egyet és megölel. Aztán figyelem, amint lesétál a lépcsőn és eltűnik.




-Na jó tutira történt valami.
Becsukom az ajtót, Macy már a kanapén ülve vár, és megpaskolja a mellette lévő helyet. Leülök mellé és egy sóhajtással nyugtázom, hogy igaza van.
-Tudtam! És most mond el szépen mi a franc történt.
Elmesélem neki az elejétől a végéig, mindent. A clubbot, ahol összeveszett a barátnőjével. Azt, hogy együtt néztük a csillagokat. Eric sosem nézte őket velem. Szerinte a csillagok unalmasak, míg szerintem nincs náluk gyönyörűbb. Nagyon sokáig zavart, hogy nem hajlandó a kedvemért semmire, de az utóbbi időben már nem érdekelt semmi sem, ami vele kapcsolatos. Eljutok a tetőn történtekhez, az az a majdnem csókhoz. Macy végig csenden figyel és minden egyes szavamat feljegyzi. Aztán áttérek arra, hogy Theo beállított az éjszaka közepén, aztán megcsókolt én pedig visszacsókoltam. Azt, hogy hogyan éreztem magam utána, amikor Ericre gondoltam. Elmondom az utána lévő beszélgetést, hogy Theo sosem volt szerelmes, legalább is az állítása szerint. Én valamiért mégis hiszek neki. Más pasi biztos elkezdte volna sorolni hány szerelme volt az életben. A reggeli kínos pillanatot külön kihangsúlyozom, hogy Macynek valami szaftos is jusson, ne csak Theo James mosolya, hanem Theo James felsőteste, kockái és izmos háta.
-Na jó! Tisztázzuk! Megcsókolt, visszacsókoltál, szinte végig dumáltátok az éjszakát, utána itt aludt, a te ágyadban, aztán összefutottatok a szobádban és te egy törölközőben voltál.
Bólintok.
-Szerintem korrekt, hogy ha ő láthatta a te formás lábaidat, akkor te láthattad a formás kockáit. Fogd fel úgy a dolgot, hogy mind ketten valami széppel kezdhettétek a napot.
Vigyorog. Igazat kell neki adnom. Theo teste ugyanis fantasztikus. Lehet, hogy azért ne mutogatják az összes filmjében, nehogy a lányok a képernyőre tapadva, összenyálazzák a tévét.
-Már majdnem egy óra. Jó sokáig maradt. Mit csináltatok?
Félrebillenti a fejét és mosolyogva néz rám.
-Bolondoztunk.
Elmosolyodok, amikor belegondolok, hogy egy kétszemélyes jelenetet egyedül adott elő. Még hozzá elég viccesen és hitelesen. Minden elismerésem.
-Az egész éjszakát itt töltötte és nem próbálkozott újra… Egy igazi lovag. Na és hogy csókol? Olyan jól, mint a filmekben látszik?
Bólintok. Lovag. Lehet, hogy az és talán örülnöm kéne neki, hogy nem próbálkozott többször, de inkább elkeserít a tudat. Barátok. Erre kell gondolnom, nem arra, hogy nem csókolt meg még egyszer. Beharapom az alsó ajkam és a csókunkra gondolok, az első és talán utolsó csókunkra. A szája puhán ért az enyémhez, aztán egyre magabiztosabban. Szinte felfalta az enyémet.
-Sokkal jobban. 
Elpirulok. Ezzel befejezettnek nyilvánítom a beszélgetést, visszaviszem a szobámba a takarómat, elrakom azt, amelyikkel Theo aludt és elterülök az ágyon. A párnának parfüm és mentol illata van, amiről Theo jut az eszembe.



A délutánt a parton töltöm a kis fekete bikinimben. Egy törölközőt terítek a homokba és ráfekszem. Süttetem a hasamat, miközben hallgatom az óceán morajlását. Magamban dúdolom a Can You Feel The Love című számot, ami az Oroszlánkirályból vált híressé. Az ujjaimmal dobolok, a puha, meleg homokban és magamba szívom a nap sugarait. Sokáig fekszem így, aztán megfordulok, hogy a hátam is lebarnuljon. Lehunyom a szemem és elalszom.
Hideg víz csöpög rám. Túl hideg. Felriadok és felülök. Valaki nevet, és amikor felnézek Miles-szal találom szemben magam.
-Látom egyre gondoltunk ma.
Mosolyog és leül mellém a homokba.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése